Kósa Károly - Szerzetesnõk az Alföld homokján Berecz Skolasztika és Szent Benedek Leányai

1913. november 11-én az Országos Katolikus Nagygyûlés záróülésén megdöbbentõ, beszéd hangzott el: "... Ott lenn a Magyar Alföldön százezrek vannak gátolva abban, hogy a keresztény hit igazságát megismerjék, hogy Egyházuknak bûn alatt kötelezõ parancsait teljesítsék, mert az óriási távolság miatt a hívõ nép képtelen felkeresni papjait, templomát és viszont a pap híveit."

     Révész István kecskeméti plébános a saját területérõl hozott példákat, de a Tiszazugban is hasonló állapotok uralkodtak. A XIX. század második felétõl kezdve a birtokrendezések és a folyamszabályozás következtében felszabadult földeket javarészt vállalkozó szellemû, a környékbelieknél gazdaságilag erõsebb kunszentmártoniak szerezték meg, akiknek jelentõs szerepük lett a vidék szõlõ- és gyümölcskultúrájának kialakításában, felvirágoztatásában. Így a török idõk óta fennálló református települések közé ékelõdve végeláthatatlan tanyavilág ulakult ki, fõként katolikus lakossággal. A megszokott közösségükbõl, egyházi szervezetükbõl kiszakadt, minden kultúrálódási lehetõségüktõl elzárt emberek ezért egyre mélyebb lelki és szellemi nyomorba süllyedtek. (A tiszazugi falvak egyébként is szegénységükrõl, társadalmi elhagyatottságukról voltak ismertek, különösen 1929 - a nagyrévi arzénes mérgezések ügyének kipattanása - után.)

     Ezt a szomorú helyzetet ismerte fel az I. világháború végén Fechtig Adél bárónõ és férje, Steer Ferenc tiszugi földbirtokos. Elhatározták, hogy minden lehetségeset megtesznek a pasztoráció nélkül élõ szórványkatolikusok lelki kultúrájának emeléséért. Ebben megértõ segítõtársra találtak Hanauer Árpád István, 1919-ben kinevezett váci püspök személyében, aki egész életét a "magyar Afrika" misszionálására tette fel. A püspöknek azonban ekkor még a paphiány okozta a legnagyobb gondot. A bárónõ így 1922. tavaszán Balázs Benedicta kecskeméti bencés oblátához (harmadrendi) fordult, akinek közvetítésével hitoktatót kért Pannonhalmáról.

     A hitoktatónõ, Berecz Erzsébet november 10-én - ekkor 24 éves - érkezett az ugi kúriába. Hajós Ida, Steerék gyermekeinek tanítónõje, a késõbbi Placida testvér így emlékezett rá: "... szõke, göndör hajú, nevetõ kék szemû, bájos kis teremtés: nagy, ragyogóan fehér homloka, rózsás arcocs-kája, kedves kis alakja, eleven mozdulataival rögtön belopta magát szeretetünkbe."

     Bözsike azonnal munkához látott a Tiszaug, Tiszakürt és Csépa közötti területen. "Másnap megkezdtük a missziós mûködést. A három falu közt elterülõ mintegy 6000 holdnyi határnak meglehetõsen a középpontjában találtunk egy elég tágas, üresen álló épületet. Felkerestük a tulajdonosnõjét, ki bér nélkül a legnagyobb örömmel rendelkezésünkre bocsátotta, s mi kineveztük missziósiskolának. Én Isten segítõ kezének tartottam a jelenséget, hogy ily nagy lakásínség idején üresen találtuk a célunknak egészen megfelelõ épületet, s hálásan köszöntem meg jóságát. 

     A következõ napokat a missziós munkálatok alapköveinek lerakására szenteltem. Elvegyültem a nép közt, beszélgettem velük, s iparkodtam érdeklõdésüket s ambíciójukat felkelteni. Hála az Égnek, nem eredménytele-nül, mert mikor a beíratást megkezdtem, annyian jelentkeztek, hogy attól féltem, be sem férnek majd az iskolába...

     Öt filia tartozik hozzám, de sajnos, a roppant távolság és részben az aránytalanul nagyobb református többség miatt csak háromban mûködhettem mint hitoktató. Egész napot venne igénybe, ha naponként csak egy-két órát akarnék is a távoli helyeken tartani, s e téli idõben az uraság sem látná szívesen olyan sokáig künn lenni a fogatot, lóháton pedig egészségem kockáztatása nélkül ily hidegben nem mehetek. Már alig várom a tavaszt, mert akkor Isten segítségével tán ott is megkezdhetem az ugartörést és maghin-tést.

     A rövidebb utakon lóháton járok. Jaj, de mosolyogna kedves jó ft. Igazgató úr ha meglátná, mily 'elegánsan' ülöm a lovat! S még hozzá nadrágban, fiú módra kell lovagolni, mert itt még az úri hölgyek is, 'szõrén' szokták megülni a lovat s így nõiesen lehetetlen a lovaglás. Híveim egészen büszkék rám, és azt mondják: helyes legény lenne belõlem.

     Lakásom egy a Tiszától 5 negyedórányira fekvõ kiemelkedésen épült kastélyban van. Ez a fõhadiszállás. Innen megyek ki naponként, hol gyalog, hol kocsin vagy lóháton birodalmamba.

     A missziós-iskola kb. 3/4 órányira van lakásomtól, a bogarasi és a tiszaugi több mint egy óra járásra.

     Bogarason 186 katolikus tanítványom van. Jellemzõ a kat. hívõk szerencsétlenségére és nemtörõdömségére, hogy e községi iskolában, hol 270 gyermek közül 186 katolikus, eltûrik, hogy egyetlen református tanítónõ mûködjék. Ily módon persze a többi tantárgyakban sem haladnak, hittanról pedig csak akkor hallottak valamit, ha a nem tudom hány kilométernyi tá-volságban lakó csépai plébános úr valamikor ide is kijutott. ...

     A hittanon kívül persze sok mindent tanítok a missziós-iskolában. Fölváltva jönnek a gyermekek, nõk és férfiak. A buzgalom határtalan! Lányaim és asszonyaim kötnek, horgolnak, hímeznek, fonnak, varrnak, s a mellett minden irányban nyújtok nekik fogalmat. Volt több analfabéta is köztük, kik már most szépen írnak, olvasnak. Mekkora üröm, ha valamit hiba nélkül ki tudnak olvasni, vagy le tudunk írni! Asszonyaim néha még fõzés közben is az ABC-t forgatják.

     Nem kisebb, sõt tán még nagyobb a férfiak buzgalma, aminek roppantul örvendek, mert igen sokat lehet velük elérni. Közülük a legtöbb írni, olvasni és számolni tanul. Míg látunk, addig ilyesmit végzünk, s ha már esteledik, akkor kedves beszélgetés keretében nyújtok nekik némi kis történelmi, földrajzi és politikai ismereteket. A bibliát mindig a fölfogásukhoz mért nyelven mondom el elõttük. Olyan bájosak, amikor jól tudnak valamit, amit kikérdezek, de egészen fülig pirulnak, ha valami nem jut eszükbe. ...

     Legboldogabb akkor vagyok, mikor vasár- és ünnepnapokon istentiszteletet tartok. Híveim misének hívják, és nagy örömmel és buzgalommal jönnek. Az "Officium Divinum" címû imakönyvbõl elõimádkozom a miseimákat, s a végén prédikációt tartok nekik. Fölváltva megyek a filiákba délelõtt és délután. Néha alig férünk be. A szent ünnepek alatt gyakran 300 hallgatóm is akadt egy-egy helyen. Az iskolákban szoktunk összegyûlni.

     E napok életem legszebb napjai voltak. Naponkint szemléltem azt a sok kegyelmet, melyet az Úr csekélységem által eszközölt népem lelkében. A szívem és lelkem tele volt szeretettel, muzsikával, s amikor elõttük be-széltem, tulajdonképpen én zengtem Magnificatot és Te deumot, talán ép-pen ezért ragadta úgy el õket." (1923 februárjában írt levelébõl.)

     Bözsike kisasszony - ahogy "hívei" nevezték - öt évig mûködött az ugi tanyákon. Külön egyesületbe tömörítette a férfiakat, legényeket, leányokat és asszonyokat. Megszervezte a KALOT õsét, az elsõ tanyasi legényegyletet. Csépán létrehozta a Mária Kongregációt, a bogarasi iskolában Szívgárdát szervezett a kicsinyeknek. "A szívek megnyíltak elõtte, rejtett kulcsa volt mindenkiéhez: az Úr Jézus szívének áldozatos szeretete. Hitetlen ember mondta róla: egyet irigyel tõle, azt, hogy eszménye van az életének, és azt az odaadást - eszményéért. Ez az eszmény: az Úr Jézus volt. Tu me sequere, te engem kövess, volt az evangéliuma aznap a misének, mikor Szent Benedek világi oblátájába felvétetett. Az Úr azonban szoro-sabb útra hívta a világból" - emlékezik lelki irányítója, Kühár Flóris. Oblátaként kapta Szent Benedek nõvérének, a szintén szent Skolasztikának nevét.

     Sokáig tervezgette egy oblátaház létesítését, ahonnan nagyobb távlatokban gondolkodva végezheti az elhagyatott tanyavilág szeretetszolgálatát. Ehhez a tervéhez elnyerte Steerné támogatását is, aki az ugi kastély közvet-len közelében - ahonnan a missziós munka kezdetét vette - adott 14 hold földdel teremtette meg a kiindulási alapot. Ennek ellenére obláta-háznak mégis az ugi kastélytól mintegy 20 km-re, a Tisza túlsó oldalán fekvõ tiszaújfalusi Steer-birtok majorjában lévõ ötszobás, vályogból épült - akkor üresen álló - ispánházat rendezték be.

     Negyedmagával közös életet kezdett, hogy bõvítse, tartóssá tegye a megkezdett apostoli munkát. Meg azért is, hogy egészen Istennek szentelt életet éljenek. A kis közösség idõvel valódi szerzetté alakult. Közös életük alapja Szent Benedek Regulája lett, a Szabályzatot pedig Kühár Flóris - ekkor pannonhalmi fõiskolai tanár - dolgozta ki, és azokat Hanauer Á. István megyéspüspök, majd a Szentszék is jóváhagyta. Kicsi kápolna-szobájukban 1928-ban volt az elsõ beöltözés. 1929. május 7-én tett fogadalmat az elsõ négy "testvér": Berecz Skolasztika, Hajós Placida, Fessler Mechtild és Molnár Maura.

     Radó Polikárp, Skolasztika életrajzírója így fogalmazza meg törekvéseiket: "Elsõrangú céljukul azt tûzték ki, hogy a szegénység, szüzesség, engedelmesség, az erkölcsök megjavítása és az állhatatosság fogadalmai által saját tökéletesedésüket mûvelik... A szerzet másodlagos célja: segíteni a katolikus népen testileg, lelkileg azáltal, hogy az iskolákban nevelnek, val-lásra oktatják a felnõtteket is, a népet hasznos dolgokra tanítják, és a szeretet cselekedeteit gyakorolják a szegényekkel és a betegekkel szemben."

     A "kicsi fehér zárdá"-ról szóljon ismét Kühár Flóris: "Sok-sok kegyelem kellett a szerzet kiépítéséhez, a fegyelem fenntartásához, a lelkiélet szilárd megalapozásához. A jó Isten ezeket a kegyelmeket bõven árasztotta Skolasztika újoncmesternõ, majd perjelnõ gazdag lelkén át. Új hivatásokat is küldött, a szerzet hamarosan a fõvárosban is talált új munkateret. Sok-sok gondja volt most már a nõvérek anyjának. A szegénység nem csak fogadalomként kötötte õket. A Gondviselésbe vetett bizalma néha megfoghatatlan módon segítette a mindennapi kenyér biztosításában. A zárdát a ta-nyai nép a perjelnõért szerette meg. Amennyi jót a lelkekkel tett, mind viszonzásra talált - hálás szeretetben.

     A korábbi hivatást most már megsokasított erõvel teljesíthette. Nõvérek nevelõdtek környezetében, és az Alföld elhagyott pontján az istentiszte-let zsolozsmája szól a zárdakápolnában, ahol az Úr szerzett lakóhelyet, hogy uralkodjék és világosságot árasszon."

     Ezeket a sorokat már Skolasztika 1932. október 21-én, 34 éves korá-ban bekövetkezett halála után írta Kühár Flóris. Lássunk egy másik részletet is nekrológjából: "Élete is, halála is oly finom volt, mint egész valója... Derû és napsugár ragyogott belõle akkor is, amikor a halál már nagyon közel járt hozzá, és szervezetét a kór birtokba vette."

     Budapesten halt meg, ott is temették el, de 1939-ben exhumálták. Jézus Szent Szívének ünnepén helyezték el földi maradványait Tiszaújfalun, a felépült új zárdatemplom kriptájában. Liliomnyílás ideje volt. A kriptát telehordták hívei hófehér liliommal.

     Az elvetett mag szárba szökkent: a szerzet tovább mûködött és terjeszkedett. Hosszabb idõre Hajós Placida, majd 1946-ban Ley Etelka vette át a vezetést. Skolasztika életében csak Pesten telepedtek le Szent Benedek Leányai, bár a fõnöknõ nagyon szerette volna egykori laikus mûködésének területére, a Tiszazugra is kiterjeszteni a rend mûködését. 1930 nyarán azon fáradozott zárdalelkészük, hogy megkapják a tiszakürti iskolát, de ez a tervük nem válhatott valóra. Teljesült ellenben a csépai letelepedés gondolata, azonban ez is csak két évvel Skolasztika halála után, 1934. szeptember 3-án. A késõbbiekben további hat helyen létesült zárdájuk. Ezek a következõk voltak: Szarvas, Tiszaug, Mezõtúr-Csugar, Szentes, Szentkirály és Jakabszállás. A nõvérek sokoldalú munkát végeztek: tanítás, óvodák fenntartása, törõdés a betegekkel és szegényekkel, egyesületek és társulatok vezetése, színdarabok betanítása, tanfolyamok szervezése mellett gondoskodtak saját létfenntartásukról. Elsõsorban a lelkipásztorok munkáját igyekez-tek pótolni vagy teljesebbé tenni. A negyvenes évek végén - politikai okokból - egyre szûkült mûködési területük. 1950-ben, mûködési engedé-lyének megvonásakor 41 tagja volt a Társaságnak.

     Szent Benedek Leányai jelenleg (1988) mindössze huszonheten vannak. Egy kis közösségük Pannonhalmán él Orbán Klára - egykori csépai, majd csugari házfõnök - vezetésével. Ketten visszaköltöztek a tiszaújfalui anyaházba, ahol gondozzák a templomot, a kriptát, dolgoznak az ott mûködõ Pax Otthonban. Naponta imádkoznak alapító perjelnõjük boldoggá ava-tásáért:

"Mindenható örök Isten, ki Berecz Skolasztikát Szent Fiad jegyesé-vé választottad és földi hajlékod gondozójává, az elhagyatott lelkek áldoza-tává meghívni, és kiválasztani méltóztattál. Kérünk Téged, hogy hûségét hatalmad csodájával erõsítsd meg, és ha Neked is úgy tetszik, mindinkább hozzád forduljunk, és példájára mind többen áldozzuk magunkat isteni szolgálatodra. A mi Urunk Jézus Krisztus által. Amen." 

     (Megjelent: Együtt - A Szolnok megyei könyvtárak együttmûködési körének híradója, XX. évf., 1989. 1-3. szám, p. 30-34.0)